Hamarosan karácsony.Kicsit sem várom,nem tudom mért. Eddig mindig oda voltam ,hogy milyen jó,szeretet ünnepe,és hasonlók.Most semmi. Még mindig imádok a hóesésben sétálni,nézni ahogy a világító díszek fénye befoglalja az utcák sötét kis területeit. De ez már kevés..
Igazából már nem bánom, hogy az élet így pofára ejtett. Rájöttem, hogy célja volt ezzel. Nem bírta nézni azt a fajta naivitást ami belőlem áradt. Hittem az embereknek, mi több: megbíztam bennük. Hiszen mért ne tettem volna? Azt hittem mindenki jót akar a másiknak és szem előtt tartja az érzéseit. De nem. Az emberek kétszínűek és ott rúgnak a másikba ahol tudnak. Olyan pofont kaptam az élettől, hogy biztosra vettem: ebből nem állok fel. Aztán teltek a napok, a hetek és összeragasztottam a szívem. Most egy kődarab dobog a mellkasomban szemernyi naivitás nélkül. Sikerült felállni a padlóról és erősebb lettem mint valaha. Nem hiszek és nem bízom az emberekben, de elindultam egy úton… Az úton ahol megtalálhatom az igazi önmagam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése